Referenciák

Valós épülethangosítási projektek. Több, mint 530+ elégedett ügyfelünk van, akiknek 75%-a nem csak épülethangosítást kér tőlünk, hanem további biztonsági rendszert is.

Éttermi háttérzene

Valós esettanulmány

30%-os bevétel növekedés

Bevételnövelés étteremnél

15 százalékkal növeltük a vendéglátóhelyen eltöltött időt, ezáltal 30 százalékkal növekedett a rendelések száma és a bevétel.

Egyik gyorséterem lánc tesztelése kimutatta, hogy amikor kellemes háttérzenét sugároznak sokkal otthonosabban érzik magukat a vendégeik szívesebben töltenek több időt el a vendéglátóhelységeikben és magasabb az egy főre eső vásárló érték, azaz a fogyasztás

Ugyan ez az étterem lánc háttérzenére irányuló kutatásából az is kiderült, hogy amikor kellemes háttérzenét sugároznak a vendégeik türelmesebbek, valamint az alkalmazottiak is nyugodtabbak kiegyensúlyozottabbak és ezen időszakban csökkent a munkahelyi frusztrációjuk.

Akár 17%+ produktivitás növekedés

Elégedettség növelés dolgozóknál

Hogyan tudja megtartani a dolgozóit? Kollégák, akik szívesen járnak be dolgozni? Mitől lesz komfortos egy csarnok, raktár?

Egyre nehezebb megtalálni és megtartani a megfelelő munkaerőt. Amíg a fizetéseket nehéz a végtelenség emelni, addig barátságos légkör és jó hangulat megteremtése által elkötelezett és lojális kollégákat tarthatunk meg. A háttér zene kiváló stressz oldó, ami minden emberrel képes feledtetni a nehézségeket az egyik legolcsóbb eszköz a dolgozók számára vidám, gondtalan, és harmonikus munkahelyi légkör megteremtésére. 

A raktárcsarnokban dolgozók között elvégzett elégedettségi kérdőívek első három helyén mindig ott van a munkahelyi zene hallgatás igénye. a háttérzene kialakítása, sokak olcsóbb, mint egy raktárcsarnokot pl. klimatizálni.

Raktárakban és termelő egységekbe a megfelelően kiválasztott „Felpörgető” „Munkára ösztönző háttérzenei csatorna” képes a kollégákat munkára inspirálni. Mint például: Survivor – Eye of the tiger, vagy Queen – We Will Rock You. Elentétben a rádiókban mostanában random játszott andalgó melankolikus zenékkel.

Elégedettség növelés dolgozóknál épülethangosítással-nagy

Valós esettanulmány

üzlet hangosítása

Valós esettanulmány

A legprofibb hangosítás

Kosárérték növelés üzletekben

Szeretné egyszerűen meg növelni az egy vásárlóra eső kosár mennyiséget?

Vevői kellemesen érzik magukat az üzleteiben, ezáltal az időérzékük elvész, több időt töltenek a vásárlással, így növelve a bevételt is.

A megfelelően kiválasztott háttérzene a vásárlást szórakoztató időtöltéssé, élménnyé varázsolja.  Vevői kellemesen érzik magukat az üzleteiben, ezáltal az időérzékük elvész, több időt töltenek a vásárlásra és ezért legközelebb is szívesen járnak vissza oda vásárolni, így növekszik az egy vásárlóra eső kosár mennyig.

Ingyenes szaktanácsadással és helyszíni felméréssel állunk rendelkezésére!